Hosszú kihagyásom oka, hogy majd két hétig megállás nélkül dolgoztam egy vegyes technikájú pillangón, minden szabad percemben, suliban sem voltam, otthon sem voltam, Kard Rendje edzésen se voltam, és még így is egyszer sikerült feladni... de aztán kitolták a Swarovski Crystallized pályázat határidejét pár nappal, és végül elkészülhetett. Egy brutálmetál pillangó, amiről egyelőre nem rakok fel képet, mert nem tudom, hogy a pályázat feltételei ezt megengedik-e, de úgy érzem, sikerült valami olyat kreálnom, ami minden eddigi szintemet felülmúlta.
Ma kaptam a telefont a Kristályboltból, hogy a kategóriámban bejutottam a döntőbe, azaz a legjobb 15 közé, akik közül az első hármat fogják majd díjazni! Rendkívül boldog vagyok, mert igazából legalább ennyi volt a magam elé kitűzött cél, de sokszor elbizonytalanodtam, hogy sikerülni fog-e. Ha nem jutottam volna vele sehová, már akkor is megérte a munkát, mert úgy érzem, rengeteget fejlődtem, és már amúgy is régóta vágytam valami nagyot, bonyolultat fűzni, csak a kezdő rúgás kellett, ami jött is a pályázat formájában.
Mindenesetre most elkezdtem reménykedni valami nyereményben is, szurkoljatok nekem! De mondom, marha boldog vagyok már így is :)
Szóval két hétig fűztem, most pedig igyekszem a sok sulis elmaradásomat pótolni, úgyhogy ezért a nagy csend. De már nagyon elvonási tüneteim vannak, úgyhogy hamarosan várhatók újdonságok is :)