A következő címkéjű bejegyzések mutatása: preciosa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: preciosa. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 10., péntek

Dömping

Eléggé lemaradtam, ami a blogolást illeti, de ez nem jelenti azt, hogy időközben nem fűztem. Az igazság az, hogy rengeteget alkotok, most már gyakorlatilag minden szabadidőmben. Következő hétvégén bemutatkozom "kicsiny szülőfalumban" a szüreti napokon, egész napos kézműves vásár keretében lesz kipakolva a portékám. Úgyhogy az utóbbi időben erre készülök teljes gőzzel, már csak azért is, mert gyakorlatilag már csak otthon nem tudják, hogy én ilyet is csinálok, mivel olyan keveset jártam arrafelé mostanában.

A következő bejegyzések ilyen pótló-jellegűek lesznek, szóval képdömping várható. Tegnap végre sütött a nap - összvissz egy napig, még jó, hogy ráértem -, úgyhogy tegnap fényképeztem le az elmúlt egy hónap összes termését, meg ami még korábbról elmaradt.

Amúgy jellemző az összes darabra szinte, hogy maradékfogyasztó hadjáratot indítottam a gyöngyös dobozaim ellen, így pici, de azért remélem mutatós apróságok születtek. Nem is baj, ha akadnak szűk pénztárcához igazodó darabok is.

Elsőként pár nyaklánc, ezeknél kifejezetten arra mentem rá, hogy ne legyenek drágák.

Romantico Vyolinától,

két apróság csak úgy magamtól...

Large-Nut a Serial Beader oldalról,


végül két Mistique szintén Vyolinától.

2010. február 3., szerda

Spireya ismét

Spireya by Vyolina! Mert ebből sose elég. Nagyon szeretem ezt a mintát. Ezzel a fekete-opálfehér összeállítással pedig egyenesen a szívem csücske. Megörültem, mikor láttam, hogy mindkét színből van mindhárom méretben kristály itthon, ráadásul a három szem white opal 6os swarival már régóta nem tudtam mit kezdeni. Csak erre vártak! :)

2010. január 17., vasárnap

Beatrix-féle

Eredetileg DeEva Beatrix medáljának álltam neki, de utolsó lépésnél - szokás szerint - átvariáltam, mert akkor jöttem rá, hogy a minta szerint a közepe mennyire kilép a medál többi részének síkjából. Nekem az úgy nagyon nem tetszett - vagy csak én csináltam előtte valamit rosszul. Így viszont nagyon bejön, és még mindig felismerhető benne az igazi Beatrix.


2009. november 12., csütörtök

Achát befoglalósdi folytatása - Athina bogyóval

Múlt hét kedden volt az építész szakestélyünk, ami egyben gyakorlatilag az egyetlen alkalom, amikor fel tudom venni a szép nagyestélyi ruhámat, ami bordó-fekete, néhol apró világos mintákkal. Vettem már ehhez a ruhához több ékszert is, amiket szintén csak akkor viselek, amikor ez a ruha van rajtam, szóval nem sűrűn... de persze erőteljesen nőből vagyok, és mivel gyöngyitisz fertőzésem óta nem volt szakestély, nem tudatosult bennem, hogy a ruhához nincs gyöngyékszerem. Hát hétfő délután bekattant, hogy nekem muszáj lesz teleaggadni magam gyönggyel, még a végén csalódnak bennem a szaktársak - az utóbbi fél évben szinte csak gyöngyöket láttak rajtam -, úgyhogy nekiültem, befejeztem az achátköves szettet. Illetve csak félig, mert maradt még egy karkötőre való gyöngy, azt még valamikor meg szeretném fűzni. Mindenesetre lett füles, jónagybelógós, meg egy gyűrű is.

A füles bogyója saját szerzemény, az első bogyóm, és úgy éreztem, kellene neki valami nevet adni. Hát, nem voltam túl kreatív, VeZsuzsi után szabadon az aznapi névnapok között nézelődtem, és az Athinára esett a választásom. Úgyhogy íme, bemutatom nektek Athina bogyót! Ha van rá igény, megrajzolom a mintáját is, de igazából marha egyszerű dologról van szó, szerintem képről is menne bárkinek.

A gyűrű pedig egyszerűen a Dante medál eleje, négyszöges formációban - jól van, nagyon éjszaka volt már ;)

Íme a szett:


Nameg a bogyó jó nagyban, tudom, hogy tökegyszerű, de büszke vagyok rá :)


Ez pedig a medál hátulja, erről véleményt szeretnék kérni, mert nem hiszem el, hogy ezt mindenki így csinálja, de igazából egy befoglalós medál hátulját se láttam még élőben. Bazinagy meló volt, de nem hagyhattam meg lyukasan, mert állandóan elfordult benne a kő. Hogyan kellene ezt csinálni? Segítsetek!


2009. szeptember 19., szombat

Kékséges Raveno

Újrafűztem, amikor rajzoltam a mintát, mivel az eredeti ugyebár Andié lett. Meg amúgy is, szerintem tökszép ^^ Négyféle színű kék kristállyal. Kicsit szerelem ez is, bár amúgy nem szeretem a kéket. Kicsit nagyobb kásagyöngyöt használtam benne, emiatt kicsit feszülős-félrehajlós lett, viszont ez vezetett rá olyan variációkra ezzel a mintával, amiket rövidesen muszáj leszek megfűzni. Hajtogatni lehet ideoda az oldalait, amivel számos variációt lehet létrehozni, végeredményben kétoldalas medálokkal. De még ki kell kísérletezni.

I've made a new one when I drew the pattern because I gave the original for Andy. There are four blues in this, I love this altough I don't like blue. I'll experiment with this pattern because I see many variations in it with two-sided pendants as a result.

2009. augusztus 23., vasárnap

Mesének füles - Earring to Tale

Kívánkozott már valami hozzáillő füles a Mese medálomhoz, úgyhogy nekiültem, és ez lett belőle. Azért lett csak ötszögű, mert már csak tíz darab volt a citromsárga Preciosa kristályomból, de talán még így is illik a medálhoz. Legalább nem lett olyan böhöm nagy a fülbevaló.

I needed some earring to fit my Tale-pendant so I sat down and this is the result. It's pentangular because I've had only ten yellow Preciosa crystals but it maybe fits in this way too. At least it's not woundy big.


2009. augusztus 5., szerda

Régi dolgok

Van egy pár fűződményem, amiről nem készítettem fotót, mielőtt gazdát cseréltek volna, csak Kisbergics barátom kísérleti fotóin maradtak meg. Közzéteszem őket, csak magam miatt is, hogy később tudjam, milyen ékszereket csináltam. Ezen a blogon úgyis fennvan minden, jó lesz majd évek múlva nézegetni ^^. Itt vannak ők:


Spireya Vyolinától, élőben jobban csillogott, meg a köztes kásák is egységesebbek voltak, de a fénykép sose adja vissza... Pedig ez egy nagyon jó minta, direkt emiatt vettem külön Swarovski gyöngyöket, mert 6mm-esből nincs itthon egy darab se, azért mindig külön megyek.


Mu Ilangájának hátoldala, valamiért csak erről a feléről kaptam meg a képet, de majd utánakérdezek, mi lett az elejével :D Egyébként szerintem majdhogynem jobban mutat a hátulja ennek a medálnak, mint az eleje. Fűztem azóta egy majdnem ugyanilyet, már volt róla kép. Annak már az elejét fényképeztem, igen :D


Ő itt a Hetedik Ég nevű medálom első darabja, az igazi. Szodalit kő van a közepén. Tényleg teszek fel róla majd mintát. Csak ahhoz le kéne ülni pár órára az ArchiCAD elé, és arra mindig nehezen szánom rá magam.


Ő meg itt az első majdnem-Cristo-m, képről. A csiszolt gyöngyök valójában halvány kékek, de a fényképezőgép számára ez csak ott vált nyilvánvalóvá, ahol fedik egymást... (középen). Segáz. Azért én még emlékszem rá, milyen szép volt :)

2009. július 25., szombat

Romantico zöldben

Nagyon szeretem ezt a mintát, szerintem igenjól el lett találva... Köszönet érte Vyolinának. A Swarovski kristályok közül pedig újabb szerelmem lett a fireopal után a white opal... Számomra olyan varázslatos hatása van, mindenféle szín dereng benne halványan, átlátszó is meg nem is... szóval főnyeremény :) A többiek pedig természetesen zöldek. 2009 számomra a zöld éve.

2009. július 6., hétfő

Zöldmező

Ez a minta volt a legelső saját, azóta is ígérem, hogy elkészítem a leírását, de most már majd tényleg. Egyébként jobb is, hogy csináltam belőle mégegyet, mert órákig ültem fölötte, mire rájöttem, hogyan csináltam meg annak idején... Akkor még marhára kezdő voltam, és összevissza kavartam a damillal, de most ezt már szépen szabályosan csináltam.

Ilanga

A mintáért köszönet jár Mu-nak, végre én is odakeveredtem a honlapjára, hisz' olyan sokan emlegettétek :)

2009. július 4., szombat

Piano

Kicsiegyszerű az ArtBeads egyik mintájából kilopva... A Kedvesem adta neki ezt a nevet a színei miatt.

Seventh Son (Big-o-nut)

A Serial Beader nevű oldalon talált másik fánk... kicsit átvariálva, mert úgy jobban kijött. Nyolc helyett hét elemből záródik a kör. Jó nehéz lett, mert hematit van benne, meg úgy általában sem egy kis darab a medál.

Rescapée

Folytatom az elmaradásaim felpakolását... Újabb Vyolina-féle minta, Rescapée névvel, kékben. Túlságosan sütött a nap, így a kép annyira nem tetszik, de élőben nagyon helyes kis kék virág lett.


2009. július 3., péntek

Arany nova szett

Ez a szett szerelem, ezekkel a színekkel, a rengeteg csillivilli kristállyal! Elment Németországba, de ha nem veszik meg... hát elgondolkodom, hogy magamévá teszem. Bár ezt mondtam a bordó nyakbavalóra is, végül mégis letettem róla... Hát ez van, ha az ember körbeveszi magát ennyi szépséges dologgal. A minta egyébként Vyolinától származik.

Mese a kétféle emberről... az eredeti

Kissé bohém, főleg a felemás fülbevalóval, de nekem nagyon tetszik. Ennél a darabnál született meg a Mese nevű minta, marha nagy élvezettel. De tényleg. Imádok magamtól fűzni...


2009. július 2., csütörtök

Mese mintával :)


Hogy rá is szolgáljak a díjra... a beígért mintát íme, közzéteszem. Pdf formátumban érhető el, de ha valakinek gondja adódna vele, szívesen lementem képekben vagy .doc-ban.

Egyébként újabb rakás ékszer vár a fotózásra, de mivel édesanyám holnap Németországba megy testvérvárosi kapcsolatokat ápolni, rengeteget fűztem az utóbbi két napban, hogy el tudja őket vinni, hátha sikere lesz, és ezáltal "finanszírozzák" a következő adag gyöngyömet ;) Így aztán mással nem is foglalkoztam, de most már sort fogok keríteni a képekre is.

Addig is fogadjátok szeretettel ezt a kis medált, amit az Eleven Hold Mese a kétféle emberről című dala ihletett. Az eredeti színösszeállítás fekete-fehér, majd lesz róla is kép. A mintába inkább ezt a tetszetősebb színűt tettem, meg így szerintem könnyebb is átlátni.

Szeretettel várom a hozzászólásokat, mivel ez az első saját készítésű minta-leírásom, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ami számomra egyértelmű, az másoknak is az :) Kritizáljatok nyugodtan, minden véleményt szívesen fogadok, sőt, külön kérek is!

Katt ide a letöltéshez! - Click here to download!



Egy technikai kérdés: bloggeren hogy lehet filet megosztani? Lehet egyáltalán? Nem szeretnék folyton freeblogra töltögetni...

2009. június 23., kedd

Large-Nut

Ezt a kis apróságot igazán öröm volt fűzni. Gyorsan készült, és látványos lett a vége. Napfényben annyira gyönyörűen csillog, hogy nem tudok betelni vele :) Mintáját egy Serial Beader nevű oldalról töltöttem.

2009. június 8., hétfő

Zulika

Vyolina-féle medál kicsit átvariálva, a maradék ametiszt gyöngyöket és Swarovskikat felhasználva. Újdonság, hogy sodronyra tettem, mert az sokkal elegánsabb, mint az eddig használt viaszos szál. Az organza szalagot meg nem szeretem túlzottan... Ne kérdezzétek, miért :D

Virágom virágom!

Ary gyöngystúdiójában láttam először ezt a mintát, és lemajmoltam képről. Valamit valószínűleg rosszul csináltam, mert nekem halálra kunkorodnak a középső virágaim, alig tudtam úgy meghúzni, hogy kilapuljanak. Ezért aztán nem is csináltam túl sok virágocskát, hatos medál helyett négyes karkötő lett. Szokás szerint Preciosa kristályok vannak benne. Köszönet Arynak az ötletért! :)

Körvirág - virágkör

Az ArtBeads oldalról néztem ki a fűzésmintát, és Preciosa kristályokkal pakoltam teli. Hogy ne legyenek olyan ellapulósak a kis virágok, mindegyikbe raktam egy-egy fehér teklát is... kicsit lötyögnek, de jól néznek ki, és tartanak is.


 
Fele királyságom... Zsuuu gyöngyékszerei - by Templates para novo blogger