A múlt héten jártam egy gyöngyös boltban, ahol eddig még nem. Kínálatában voltak kész gyöngyékszerek is, amiken szívesen legeltettem a szemem, hiszen imádom más munkáit is nézegetni. Az egyikben ráismertem Raveno medálomra, aminek mintáját ingyenesen közzétettem itt a blogban még régebben. Felderült arccal mutattam az eladó hölgynek, hogy jé, ez az én mintám, és tényleg örültem is, hogy szembe találkoztam a medállal, mert ez azt jelenti, hogy tényleg másoknak is tetszik, amit művelek. Kérdeztem, hogy ő csinálta-e, de azt a darabot pont nem, egy másik nőre mutatott, aki ott matatott a boltban, és már felfigyelt a beszélgetésünkre.
A jó része kábé eddig tartott a dolognak, mert az ékszer készítője leállt velem vitatkozni nem épp kedves hangnemben, hogy a Raveno bizony nem az én mintám, mert ő azt nem tőlem töltötte le, ő még soha nem is járt az oldalamon, és hiába bizonygattam, meséltem el neki a történetét, hogy a neve honnan ered, ő állította, hogy a minta Mu-é. Az se érdekelte, hogy Mu-nak teljesen más stílusa van szerintem, és hogy fölösleges lenne nekem hazudni arról, hogy enyém-e az ötlet, mert mégis mi hasznom lenne belőle, ha ez egy ingyenes minta? Kiderült, hogy még tanfolyamon is tanították, és persze meg se említették, hogy tőlem származik.
Hát mit mondjak, nagyon rosszul esett a dolog. Én nagyon szívesen megosztom veletek a mintákat, mert nekem nem volt horribilis munka, másnak meg talán örömet okoz. Az se zavart, ha a kész ékszert valaki pénzért eladja, mert ha már ő fűzte meg, dolgozott vele, beleadta saját magát, egyéni színvilágát, akkor szerintem nyugodtan értékesítheti. A minta más által történő tanítását se bánom, ha az én általam készített dokumentum van kinyomtatva esetleg, amin ott a nevem, vagy megemlítésre kerül, hogy azért tőlem ered. Számos esetben kaptam leveleket már, amiben erre kértek engedélyt, és minden esetben meg is kapták. Nem hiszem, hogy ezek után mintalopással kéne meggyanúsítani engem, mikor éppen fordítva történtek a dolgok.
A vitánk vége végül az lett, hogy beleegyezett abba a verzióba, hogy biztosan valami mintagyűjteményből szedte a Ravenot, azért nem emlékezett a blogomra (bár tudomásom szerint a mintagyűjteményekben és csak egy link van a blogom azon bejegyzésére, ahonnan le lehet tölteni a doksit), de a rossz szájíz már megmaradt. Ezek után kicsit kedélyesebbre váltott a beszélgetés, elkezdte nekem mutogatni a nő a munkáit, hát szépek voltak, tényleg, igényesen el voltak készítve, de az a fellengzős stílus, ahogy az egészet előadta, már korántsem tetszett. Nem értem, miért kell ezt így csinálni, amikor az önfényezés nélkül is mindenki elismeri, hogy amit készítünk, az egyedi és gyönyörű. Az ő munkái is azok, meg mindenkié, aki szívvel lélekkel csinálja, és nekem még eddig semmi szükségem nem volt arra, hogy dagadó májjal nyomjam az érdeklődők orra alá az ékszereim, hogy kapjak némi elismerést. Felvághattam volna én is neki azzal, hogy nekem meg harmadik helyezésem volt az országos Swarovski pályázaton, de nem tettem. Minek... az ilyen ember úgyse ismerné el, hogy más is van legalább olyan szinten, mint ő.
Az eset elég mély nyomokat hagyott bennem, miután nem is ez volt az első olyan, amikor talákozom élőben egy gyöngyössel véletlenül, és az a vége, hogy csak abban fullad ki a beszélgetés, hogy ő milyen májer, mert egyedül tanulta meg a dolgokat, miközben én se voltam soha egy tanfolyamon se, és senki nem gyöngyözik a környezetemben, csak az internetről tanultam mindent, amit eddig tudok. Persze én csak hallgatok, és közben belülről iszonyatosan csalódott vagyok, mert itt az interneten, ahol az egészet elkezdtem, csak kedves és türelmes visszajelzésekkel találkoztam, a blogok mindegyike lelkesen, büszkén, de mellette mégis szerényen, normális ember módjára mutatja be, hogy mit tud. Ezek alapján azt gondolnám, hogy élőben is ilyen emberekről van szó, de az eddigi tapasztalatok nem ezt mutatják.
Ezek az események eredményezték azon döntésemet, hogy több mintát nem teszek közzé ingyen. Aki a birtokába jut egy mintámnak, becsülje meg, ezt az egyet várom el... és ezt csak úgy tudom elérni, hogy ha kérek érte némi pénzt. Nyilván nem hatalmas összegekről lesz szó, csak éppen annyi, hogy az ember ne ész nélkül vegye meg. Remélem megértitek, hogy így gondolom, nem akarok több ilyen esetbe belefutni, mert végképp elvesztem a hitemet az emberekben.
Remélem azért, hogy a gyöngyösök többsége mégsem olyan, mint akikbe én eddig szerencsétlenségemre belebotlottam, és ha egyszer elmegyek valamilyen tanfolyamra vagy gyöngyös találkozóra, nem az önfényezés és a felvágás fog menni, mert akkor esküszöm, soha többet nem veszek gyöngyöt a kezembe...
Rendkívül csalódott vagyok, igen. :(