2010. október 29., péntek

Esküvői :)

Egyébként szerdán megérkezett az a 2000 db Swarovski kristály, amit pár hete rendeltem. 40 szín, mindenből 50 darab, és elképesztően gyönyörűek! A kedvencem két szín, nem volt dolgom még velük azelőtt: Alexandrite és Cantaloupe. Ugyebár a fény típusától függ, hogy milyen színűnek látszanak, és mindig elámulok, milyen félelmetes különbségeket tudnak produkálni.

Éppen ideje volt, hogy frissítsem a készleteimet, mert nem volt már értelmes ékszerre való mennyiség semmiből, és kezdtem belefásulni abba, hogy kigondolok valamit, és képtelen vagyok megfűzni, mert semmiből sincs elég. Rettenetes egy érzés volt. A gyöngyszigetben is jártam azóta csiszoltak ügyében, úgyhogy most megint dúskálok a gyöngyökben!

Néha olyan vagyok ilyen téren, mint egy drogos, komoly elvonási tüneteim voltak. A gyöngyitisz gyógyíthatatlan! :D Amikor kibontottam a csomagot, egy órán keresztül rendezgettem a kis fakkos dobozomban őket (ahogy a facebookon is írtam: swarovski hattyúval a szemem helyén :D), színsorrend, miegyéb, meg ezjajdeszép ezzel, ebből tuti lesz majd valami, meg ilyenek :)

Egyébként úgy tűnik, végül csak sikerül az esküvői szettemnek méltó gazdára találnia: a szentgyörgyi vásárban, amiről meséltem, édsanyám egyik tanítványának anyukája kinézte az ékszert, és végül nemrég megvette a most nyílt esküvői szalonjába. Jelenleg a kirakatban díszeleg egy menyasszonyi ruhás babán, és várja, hogy valaki magáévá tegye. Nagyon kíváncsi vagyok, ki lesz a boldog tulajdonos!

Granadák ^^

Kati segítségével végre elkészülhettek az én első Granadáim is! Nagyon szépen köszönöm!

Élmény volt fűzni őket, még biztosan lesz pár darab. Nagyon jó kis minta ez! Egyelőre nincs több belevaló rivolim, lehet, hogy csinálok anélkül?... még nem tudom, majd meglátjuk.

A lilás verzió volt az első, egyben a kedvencem is. A lila teklákat nemrég szereztem, szerintem iszonyat gyönyörű színük van élőben, ami a képen annyira nem is jön vissza.

Minta: Sabine Lippert - Trytobe


2010. október 1., péntek

Mirjam gyűrűk

Imádom ezeket a pici kabosonokat. Marékszám vannak a kedvenc ásványos boltom pultján, mindenféle ásványok, szépen félgömbre csiszolva. Mindig ott matatok köztük, és a bőség zavarával küzdök... a vásárra felbuzdulva vettem belőlük hat különböző fajtát, gyűrűnek szánva, és így született ez a minta is. A kék Mirjam kicsit tovább van fejlesztve, ahogy a kedvem hozta. A feketés kő Picasso jáspis, a zöldes pedig unakit. Az unakitosat megtartottam magamnak, egyébként ő volt az első darab, és teljesen belezúgtam :)

Bogyók

Ezek a bogyók szintén mobillógónak/kulcstartónak készültek, és a vásár előtt utolsó pillanatban fotóztam le őket, ahogy időm volt, pedig még a kis tartók sem voltak rajtuk. Eredetileg Isabolitas bogyót fűztem, de a végére úgy döntöttem, hogy a kis íves gyöngysorokat összefogatom még a közepükön, így lett ez a behálózott forma. Nekem nagyon tetszik (és hajaz az octahedral bogyóra, nem?), kiváltképp a nagy zöld, az 8-as gömbökből áll, a kicsik pedig 6-osból.

2010. szeptember 28., kedd

Facebook

Mint azt a jobb oldalon is láthatjátok, befészbúkozódtam. Csináltam egy rajongói oldalt a gyöngyeimnek ott is, hogy népszerűsítsem magam és az ékszereim. Lájkolásra fel! :) Ha elér az oldal valami szép kerek rajongói számhoz, játékot hirdetek! ;)

Első vásár!

Hát, ezt is megértük! Hétvégén lezajlott életem első vására a Dunaszentgyörgyi Szüreti Napok keretein belül. Egy egész saját sátram volt, pontosabban anyukámmal közösen, aki a keresztszemes portékáját kínálta a nézelődőknek.

Nagyon sokan érdeklődtek, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, gyakorlatilag körbe voltam rajongva, ami nagyon jól esett a kis lelkivilágomnak :) Nagyon jól éreztem magam egész nap, és még vevők is akadtak, igaz ők többnyire a német testvérfalu küldöttségéhez tartoztak. Viszont jó pár névjegykártyát szétosztottam, meghívást kaptam egy közeli hasonméretű falucska jövőbeni összes rendezvényére, ahol kipakolásra van lehetőség, és néhány megrendelés is feljegyzésre került :)

Sok-sok tapasztalattal is gazdagabb lettem az ékszerek kipakolását, kezelését illetően, úgyhogy legközelebb gördülékenyebben fog menni az eladás. A legnagyobb az ellenségem a szél volt, a sátrat is többször majdnem rám döntötte, de azt is sikerült megoldani. A becsomagolt nyakékeket pedig anyukám kőgyűjteménye védte (miután párszor a sportpálya széléről, a fűből kellett összeszednem őket).

A kedvencem az a két kislány volt, akik vagy ötször visszajöttek csodálni az ékszereimet. Végigkérdezgették az összes darabot, melyikben milyen ásvány van, melyik gyöngyök a kristályok, és persze a hegyikristály volt a kedvencük. Hiába mondtam el nekik, hogy az nem egyenlő a gyémánttal, ők továbbra is csak gyémántként tekintettek rá. Később a Swarovskira is, pedig töviről hegyire elmeséltem nekik, hogy hogyan készülnek az üvegkészítéstől a csiszolásig, mindent. "Nééézd, zöld gyémánt! Meg narancssárga!" Hát imádtam őket. A kis zsebpénzükből vettek is egy-egy gyűrűt, persze hegyikristályosat, meg piros Swarovskisat ("piros gyémánt!"). Egyiküknek nagyon fájt a szíve a narancssárga Magicka gyűrűért, de nem volt hozzá elég pénze, úgyhogy megígértem neki, hogy ha még nő pár évet, akkor megtanítom neki, hogyan kell gyöngyöt fűzni, persze annak a gyűrűnek a készítését is. El is tette a névjegykártyámat, hogy majd jelentkezik, ha megnőtt :)

Úgyhogy jó nap volt, anyukám kis mobiltokjait/zsebkendőtartóit/levendulazsákjait is vitték, mint a cukrot, és még az esőt is pont megúsztuk - pont akkor kezdett rá, amikor már amúgy is elvonultak az emberek a sörsátorba műsort nézni.

Fénykép is lesz, csak azok az otthoni fényképezővel készültek, és még nem töltöttük fel őket a gépre.

2010. szeptember 13., hétfő

Night Sky világosban

Rám tör néha, hogy nem vágyom az élénk színekre, és ilyen hangulatban született ez a karkötő. Nagyoncsipke, nagyon visszafogott, nagyon szép.

Füleskék

Sok-sok minden, jó volt ilyen kis apróságokat fűzni. Megint sok maradékot fogyasztottam el.


Ezeket a csillagokat néhány Arynál látott hasonló darab ihlette.


Bogyó nemtomhonnan, plusz a Mese medálomhoz készített füles mintája.


Maradékfogyasztók csak úgy magamtól


Hesper by Vyolina


Vezsuzsi lyukas négyzete


Egyszerű minták valahonnan a netről, sajnos nem tudom honnan.

Arduinna Porcelánvirágai

Esküvői szett

Még nem tudom, kié, de remélem, egyszer valaki nagyon-nagyon boldog lesz benne :)

2010. szeptember 10., péntek

Kulcstartók/mobilfityegők...

...ki minek használja majd :)

Ezek szintén a vásárra készültek, leszámítva a kockát, de úgy néz ki, ő is oda fog kerülni. Egy hölgy mondta ötletnek, hogy csinálhatnék egyet ilyen összeállításban, aztán lehet, hogy igényt tartana rá. Tetszett az ötlet, úgyhogy megcsináltam, tetszett neki is, meg is beszéltük az árat, aztán azóta nem jelentkezik... Többször kerestem, hogy akkor igényt tart-e rá, mert ha nem, akkor kiteszem a többi közé, de azóta se reagált. A hétvége előtt még egyszer próbálkozom, aztán nem várok vele tovább. Legfeljebb csinálok másikat, ha mégis kell neki.

A többiek kis egyszerű csillagocskák, már nem tudom, honnan a minta - valami karácsonyi dolog volt, nameg az egyetlen saját bogyómintám, aki Athina névre hallgat. Közülük az ezüst személyes kedvencem, az is lehet, hogy lenyúlom magamnak a telefonomra... :)



Dömping

Eléggé lemaradtam, ami a blogolást illeti, de ez nem jelenti azt, hogy időközben nem fűztem. Az igazság az, hogy rengeteget alkotok, most már gyakorlatilag minden szabadidőmben. Következő hétvégén bemutatkozom "kicsiny szülőfalumban" a szüreti napokon, egész napos kézműves vásár keretében lesz kipakolva a portékám. Úgyhogy az utóbbi időben erre készülök teljes gőzzel, már csak azért is, mert gyakorlatilag már csak otthon nem tudják, hogy én ilyet is csinálok, mivel olyan keveset jártam arrafelé mostanában.

A következő bejegyzések ilyen pótló-jellegűek lesznek, szóval képdömping várható. Tegnap végre sütött a nap - összvissz egy napig, még jó, hogy ráértem -, úgyhogy tegnap fényképeztem le az elmúlt egy hónap összes termését, meg ami még korábbról elmaradt.

Amúgy jellemző az összes darabra szinte, hogy maradékfogyasztó hadjáratot indítottam a gyöngyös dobozaim ellen, így pici, de azért remélem mutatós apróságok születtek. Nem is baj, ha akadnak szűk pénztárcához igazodó darabok is.

Elsőként pár nyaklánc, ezeknél kifejezetten arra mentem rá, hogy ne legyenek drágák.

Romantico Vyolinától,

két apróság csak úgy magamtól...

Large-Nut a Serial Beader oldalról,


végül két Mistique szintén Vyolinától.

2010. augusztus 17., kedd

Újabb díj!


Ágotától kaptam ezt a Barátság-díjat, Ágota, nagyon szépen köszönöm!

A továbbadással mindig gondjaim akadnak, mivel mindig szomorú vagyok, ha az eszembe jutó sok-sok emberke közül válogatnom kell, olyan sok mindenkit meg csak nem rakhatok ide ki... Úgyhogy remélem, nem haragszotok meg, ha nem emelek ki senkit. Inkább nézzetek szét a linklistámban, és aki még nem ismerős, látogassátok meg a blogját! :)

Még egyszer köszönöm!

2010. augusztus 11., szerda

Happy Day mintája


Elkészítettem Happy Day medálom mintáját. Mint ahogy azt korábban már leírtam, ez a minta már nem ingyenes, de nem is tervem, hogy ebből gazdagodjak meg.

Ha meg szeretnéd kapni a leírást, írj nekem egy e-mailt a Blogspot adatlapomon szereplő címre, és 800 Ft ellenében .pdf formátumban megkapod. A fizetésre átutalással van lehetőség, esetleg személyesen a Győr környékieknek.

A dokumentum három oldalból áll, tartalmaz egy fotót a kész medálról, egy felsorolást képekkel az anyagszükségletről és nyolc magyarázó rajzot a fűzés lépéseiről. (gyakorlatilag teljesen ugyanaz a séma, mint a korábbi közzétett mintáimnál)

Maga az ékszer elkészítése szerintem elég egyszerű, így nem írtam hozzá szöveges magyarázatot, de ha valaki mégis elakadna, akkor nyugodtan írjon nekem, és segítek neki, esetleg készítek személyre szabott rajzokat, hogy sikerrel járjon. Személyes találkozóra is sort keríthetünk, ha megoldható.

Szeretném kérni tőletek, hogy aki megveszi a mintát, ne adja tovább, ne sokszorosítsa, ne tanítsa tanfolyamon, kivéve, ha azt előzetesen megbeszélte velem, és engedélyt adtam rá.

Kellemes fűzögetést kívánok mindenkinek!

2010. július 9., péntek

Phoebe

Ennek a nyakéknek a részei is már régóta félkészen hevertek szanaszét, várva az ihletet, ami végül meg is jött. Ez az első, több részből összerakott ékszerem, és nem az utolsó :) A fekete lyukas kövek ónix ásványok. Sajnos a kép nem adja vissza a fekete és narancs színek kontrasztját, a sárga vibrálását... talán majd tudok készíteni jobbat is.

Neve a görög mitológiából ered, Phoibé ott Héliosz napisten leánya. Úgy éreztem, ez az nyakbavaló akár az ő ékszeres ládikájából is származhatna :)


2010. július 8., csütörtök

Happy Day

Hegyikristály, obszidián, bordó achát egyszerű, de mutatós medálokban. Mintája nemsokára jön :)


:(

A múlt héten jártam egy gyöngyös boltban, ahol eddig még nem. Kínálatában voltak kész gyöngyékszerek is, amiken szívesen legeltettem a szemem, hiszen imádom más munkáit is nézegetni. Az egyikben ráismertem Raveno medálomra, aminek mintáját ingyenesen közzétettem itt a blogban még régebben. Felderült arccal mutattam az eladó hölgynek, hogy jé, ez az én mintám, és tényleg örültem is, hogy szembe találkoztam a medállal, mert ez azt jelenti, hogy tényleg másoknak is tetszik, amit művelek. Kérdeztem, hogy ő csinálta-e, de azt a darabot pont nem, egy másik nőre mutatott, aki ott matatott a boltban, és már felfigyelt a beszélgetésünkre.

A jó része kábé eddig tartott a dolognak, mert az ékszer készítője leállt velem vitatkozni nem épp kedves hangnemben, hogy a Raveno bizony nem az én mintám, mert ő azt nem tőlem töltötte le, ő még soha nem is járt az oldalamon, és hiába bizonygattam, meséltem el neki a történetét, hogy a neve honnan ered, ő állította, hogy a minta Mu-é. Az se érdekelte, hogy Mu-nak teljesen más stílusa van szerintem, és hogy fölösleges lenne nekem hazudni arról, hogy enyém-e az ötlet, mert mégis mi hasznom lenne belőle, ha ez egy ingyenes minta? Kiderült, hogy még tanfolyamon is tanították, és persze meg se említették, hogy tőlem származik.

Hát mit mondjak, nagyon rosszul esett a dolog. Én nagyon szívesen megosztom veletek a mintákat, mert nekem nem volt horribilis munka, másnak meg talán örömet okoz. Az se zavart, ha a kész ékszert valaki pénzért eladja, mert ha már ő fűzte meg, dolgozott vele, beleadta saját magát, egyéni színvilágát, akkor szerintem nyugodtan értékesítheti. A minta más által történő tanítását se bánom, ha az én általam készített dokumentum van kinyomtatva esetleg, amin ott a nevem, vagy megemlítésre kerül, hogy azért tőlem ered. Számos esetben kaptam leveleket már, amiben erre kértek engedélyt, és minden esetben meg is kapták. Nem hiszem, hogy ezek után mintalopással kéne meggyanúsítani engem, mikor éppen fordítva történtek a dolgok.

A vitánk vége végül az lett, hogy beleegyezett abba a verzióba, hogy biztosan valami mintagyűjteményből szedte a Ravenot, azért nem emlékezett a blogomra (bár tudomásom szerint a mintagyűjteményekben és csak egy link van a blogom azon bejegyzésére, ahonnan le lehet tölteni a doksit), de a rossz szájíz már megmaradt. Ezek után kicsit kedélyesebbre váltott a beszélgetés, elkezdte nekem mutogatni a nő a munkáit, hát szépek voltak, tényleg, igényesen el voltak készítve, de az a fellengzős stílus, ahogy az egészet előadta, már korántsem tetszett. Nem értem, miért kell ezt így csinálni, amikor az önfényezés nélkül is mindenki elismeri, hogy amit készítünk, az egyedi és gyönyörű. Az ő munkái is azok, meg mindenkié, aki szívvel lélekkel csinálja, és nekem még eddig semmi szükségem nem volt arra, hogy dagadó májjal nyomjam az érdeklődők orra alá az ékszereim, hogy kapjak némi elismerést. Felvághattam volna én is neki azzal, hogy nekem meg harmadik helyezésem volt az országos Swarovski pályázaton, de nem tettem. Minek... az ilyen ember úgyse ismerné el, hogy más is van legalább olyan szinten, mint ő.

Az eset elég mély nyomokat hagyott bennem, miután nem is ez volt az első olyan, amikor talákozom élőben egy gyöngyössel véletlenül, és az a vége, hogy csak abban fullad ki a beszélgetés, hogy ő milyen májer, mert egyedül tanulta meg a dolgokat, miközben én se voltam soha egy tanfolyamon se, és senki nem gyöngyözik a környezetemben, csak az internetről tanultam mindent, amit eddig tudok. Persze én csak hallgatok, és közben belülről iszonyatosan csalódott vagyok, mert itt az interneten, ahol az egészet elkezdtem, csak kedves és türelmes visszajelzésekkel találkoztam, a blogok mindegyike lelkesen, büszkén, de mellette mégis szerényen, normális ember módjára mutatja be, hogy mit tud. Ezek alapján azt gondolnám, hogy élőben is ilyen emberekről van szó, de az eddigi tapasztalatok nem ezt mutatják.

Ezek az események eredményezték azon döntésemet, hogy több mintát nem teszek közzé ingyen. Aki a birtokába jut egy mintámnak, becsülje meg, ezt az egyet várom el... és ezt csak úgy tudom elérni, hogy ha kérek érte némi pénzt. Nyilván nem hatalmas összegekről lesz szó, csak éppen annyi, hogy az ember ne ész nélkül vegye meg. Remélem megértitek, hogy így gondolom, nem akarok több ilyen esetbe belefutni, mert végképp elvesztem a hitemet az emberekben.

Remélem azért, hogy a gyöngyösök többsége mégsem olyan, mint akikbe én eddig szerencsétlenségemre belebotlottam, és ha egyszer elmegyek valamilyen tanfolyamra vagy gyöngyös találkozóra, nem az önfényezés és a felvágás fog menni, mert akkor esküszöm, soha többet nem veszek gyöngyöt a kezembe...

Rendkívül csalódott vagyok, igen. :(

2010. július 6., kedd

Régi-új szerelem

Régi, gyöngyökhöz hasonló szenvedélyem volt a hennázás, nyaranta nem volt olyan pillanat, hogy ne lett volna rajtam két-három motívum valahol. Összes lányrokonomat szintén az én munkáim díszítették, a barátnőkről nem is beszélve. Aztán sajnos 2008 őszén vívás közben egy részleges izomszakadást sikerült begyűjtenem a jobb csuklómba, amit aztán az iskolai rajzokkal tovább terheltem, és félre is lett kezelve. Ennek következtében rosszul nőtt vissza az izom, nyomja a mozgatóideget, és valószínűleg sosem lesz már a régi a csuklóm. A kézügyességem konkrétan megszűnt az eset után, szépen rajzolni azóta sem tudok, és a hennázás is már egy éve szünetelt, miután tavaly nyáron túlságosan is felbosszantottam magam egy félresikerült mintával, egyszerűen képtelen voltam biztos kézzel, szépen csinálni.

Persze most megint itt a nyár, és nem bírtam már tovább, újból nekiültem a dolognak. Ez lett az eredménye, egyúttal kijelenthetem, hogy a hennázás most már menni fog :) Egyetlen "apró" szépséghibája a dolognak, hogy valószínűleg elöregedtek az alapanyagaim ez alatt a több mint másfél év alatt, így aztán ebből a mintából szinte semmi nem maradt a kezemen, nem fogta meg. Ettől még nagyon örülök, hogy újból képes vagyok ezt is csinálni, mert nagyon-nagyon hiányzott!


2010. június 25., péntek

Cseresznyevirág

Régóta hevertek már ezek a rózsakvarc gyöngyök és a nagy lencse a dobozkámban, valahogy mindig sikerült túl rózsaszín árnyalatokat összeszednem, és sohasem tetszett az összkép. Most viszont ezzel az élénk sötétrózsaszín-szerű, inkább pirosba hajló delica gyönggyel megtaláltam a nekem tetsző színkombinációt, úgyhogy nagy hévvel álltam neki ennek az ékszernek. Fogamam nem volt, mit lesz belőle a végén, de mostanában ez mindig így van :D Csak fűztem, fűztem, és ilyen kis csipkés csillivillivé alakult. Amikor kész lett, és ránéztem egész más szemmel, mint fűzés közben, egy japán cseresznyefa virága jutott róla eszembe. Úgyhogy így lett ez a neve.

Narancsságos lepkő

Na, lilalepkő tesója íme, elkészült. Ezt már tökéletesnek érzem! Ő is tökéletesnek érzi magát, úgyhogy megegyeztünk. Ilyen marad!

Bonito

Régi háromvirágos medálkám újraéledése két ízben, illetve színben :D


2010. június 23., szerda

Mese-mese mátka

Újból zöldben, valamint - most először - rózsaszínben. Volt pár fuchsia kristályom, és el akartam már használni. Amúgy nagyon nem színem a rózsaszín, el nem tudnám képzelni, hogy magamra vegyem. Azért ezt a medált szépnek találom :)


Isadora - így már olyan, mint az eredeti

Egyel kisebb kristály kellett bele, ez volt a titka. Mindjárt csináltam kettőt, mert olyan szép ez a minta...


Dante hegyek

Ők szintén a vásárra készültek. Marha gyorsan csinálom már ezt a mintát :)



DNS spirál füles újból

Vásárra készültem az elmúlt héten, oda készült ez a füles is.

Vezsuzsi négyzet

Ezt a fülest még marha régen csináltam, csak a próba kedvéért. Ötletes kis cucc! :)

2010. június 17., csütörtök

Díj! :)



Újabb megtiszteltetés ért: Gabriella adta tovább nekem ezt a díjat, ezúton is köszönöm neki!

Lássuk a szabályokat:

1. Ha valaki adja, én elfogadom ellenvetés nélkül.

2. A logót kirakom a blogomba.

3. A szabályzatot kirakom a blogomba.

4. Megnevezek 6 másik blogot, akiknek átadom a címet.

5. Kitöltöm a tesztet és kirakom a blogomba.

6. Megnevezem, hogy kitől kaptam és nagy színes betűkkel kirakom a blogomba.




Becenév: Zsuuu, de ez csak pár éve. Egy ideig sokan használták az internetes ismerőseim a Vedát, most inkább Sarkirókaként azonosítanak. :)

Lakhely: Hivatalosan Dunaszentgyörgy, gyakorlatilag inkább Győr

Születési hely: Szekszárd

Magasság: 167 cm

Névnap: február 19.

Foglalkozás: építész hallgató

Testvér: egy öt évvel idősebb báty :)

Anyanyelv: magyar

Beszélt nyelv: angol, de következő félévtől tanulok olaszt és spanyolt is, ha minden igaz :)

Gyűjtemény: fülbevaló-mánia (lehetőleg a legkülönbözőbb anyagokból), kockasajt-címke, Pickwick papírok, gyöngyök-ásványok :)

Kedvencek: gyöngyök!, zene minden mennyiségben, salsa/bachata, szabad levegő, természet

Zsebpénz: ide mit kéne írni? :D

Kívánság: Egyszer majd olyan tevékenységből szeretnék megélni, amit mindig szívesen csinálok, hogy amikor véget ér a munka, jó kedvvel és teli energiával tudjak a családommal foglalkozni, és tovább szépítgetni az életem.

Háziállat: nagy fekete macsek, akit imádok!



Akiknek továbbadom: Hú, hát itt mindig gondban vagyok, de próbálkozom azért :) Annyi szépséget csinál mindenki, hogy gyakorlagilag véletlenszerűen is választhatnék. Ezért most azokat az alkotókat emelem ki, akik a közelmúltban megfogtak munkáikkal:

Pankacs, Panita, Ági mama, Zsuzsi, Málna, Briggancs

Még egyszer köszönöm a díjat!

2010. június 8., kedd

Lilaságos lepkő

Végére hagytam az aktuális kedvencemet. Elég jól megkínlódtam vele, és a tapasztalatok arra ösztönöznek, hogy csináljak majd mégegyet, ami már tökéletes lesz. Sajnos ennek a kis lepkőnek ugyanis vannak kínjai... talán látjátok is :) :)

Most foglaltam be először ilyen kristályt, azzal is volt meló bőven, végül pár próbálkozás után az Adagio gyűrű befoglalását vettem át jócskán átalakítva.

Összességében azért határozottan elégedett vagyok :)


Isadora hasonmás

Egy képet hasonló medálről még valamikor eszméletlen régen találtam Isadora néven, így sajnos nem is tudom, ki az eszmei szerzője... leírásom sem volt hozzá, csak egyszerűen elbűvölt, így megpróbáltam képről megcsinálni. Ilyen lett, 10 helyett 11 ismétlődéssel, de nekem jobban is tetszik így. Tervben van, hogy csinálok belőle még párat más színekkel is, annyira szép!


Zion bordó tesója

Itt vagyon a régen beígért másik Zion, ami eddig kiállításon volt. Egyébként az esemény igen eredményes volt, mert a kiállítottak közül többet meg is vettek, és még rendeléseket is kaptam. Annyira jó érzés, amikor másoknak is tetszenek a munkáim! Szívesen csinálnám ezt egész életemben...


A medál közepén egy jáspis lencse van, körberakva Siam és White Opal Starshine (ezt a színt kerestem a másik Zionnál!) kristályokkal. Szerintem ez a verzió még majdnem szebb is lett, mint az előző, bár inkább úgy mondanám, hogy teljesen más hangulatú. Hiába, ennyit számítanak a színek! Ha választani kellene, még így sem tudnék dönteni a kettő közt...

Csilla barátném szülinapja

Az én barátosném eléggé rá van gerjedve a gyöngyeimre, így amikor megkérdeztem tőle, mit kér tőlem a szülinapjára, nem meglepő módon azt válaszolta, hogy ÉKSZERT, sokat, szépet, csillogót, feltűnőt, színeset. Így aztán végül én is jól jártam, mert hódolhattam a kedvenc hobbimnak, amit oly rég óta hanyagoltam már a suli miatt. Így volt egy kis ürügy, hiszen egy szülinap nem várhat! Három medál volt a kis csomagban, amiből a harmadikat sajnos nem sikerül lefényképeznem, mielőtt odaadtam volna, úgyhogy azt majd egyszer visszakérem egy fotó erejéig. Addig is itt a másik kettő!

Raveno siam-fireopal színben, 6-os Swarikkal és kisebb kásagyönggyel - de még így is tekeredik. Valahogy nagyon újra kell gondolnom a mintát... Ettől függetlenül szépen be lehet állítani, és úgy szikrázik a fényben, hogy kiégeti az ember retináját. Volt is hatása :) Ő lett a csillogó.

Sajnos a kép csapnivaló, de kapkodtam vele, és nem volt elég fény...

Aztán itt egy VeZsuzsi minta, amire egyszer képnézegetés közben Csilla rábökött, hogy ez milyen érdekes és mennyire tetszik neki, és a csigavonalak is nagyon Csillásak.


Kétoldalas, hogy több mindenhez fel lehessen venni. Nem gondoltam volna a minta alapján, hogy ez ilyen nagy lesz! Úgyhogy ő lett a feltűnő.

A színes (konkrétan lila-zöld-narancs...) pedig ugyebár várat magára. :)
 
Fele királyságom... Zsuuu gyöngyékszerei - by Templates para novo blogger