2011. február 24., csütörtök

Jillian virágok

Folytatom lemaradásaim pótlását.

Ezek a medálok is már pár hete készültek, és a héten végre kisütött a nap, úgyhogy tudtam elfogadható képeket csinálni. Kiinduló pontként a lencse formájú kristályok játszottak, mivel ők motoszkáltak a fejemben azóta, hogy vagy három hónappal ezelőtt megvettem őket. Nagyon szeretem ezt a mintát, annyira kis helyes a vége, és a színösszeállításaimmal is meg vagyok most elégedve.

A zöld-pezsgő volt a legelső a tavaszvárás jegyében, aztán mikor kisült, hogy mennyire csini kis medál lett, gyorsan fűztem egy bordó-feketét is, azt már direkt magamnak. Nemrég vettem egy nagyon... hát, szexi fekete ruhát, amihez kellett valami dögös feketés ékszer is, és nem várt módon egy ilyenem sem volt még. Azért is áll lefelé a virág, így jobban illik hozzám.

A kissé hűvösebb színű kék-lila pedig inkább olyan napsütéses tél-jellegű, ami most épp zajlik odakint. Piszkosul hideg, de jóvá teszi a sok-sok napfénnyel! :) Megpróbálok nem kínlódni azon, hogy legyen már tavasz, inkább megkeresem a szépet a jelenlegi időjárásban. Különben is szerintem az évszaknak megfelelően alakulnak a dolgok... ne legyen olyan hamar tavasz, mert akkor hamar lesz nyár is a brutál 40 fölötti hőjével... ami nekem piszkosul nem hiányzik. A tavasz a kedvenc évszakom, ennek ellenére ajánlom nektek is inkább ezt a szemléletet :) Minden évszakban van valami szép, csak észre kell venni! És így még jobban is érzitek magatokat. :)

Na, ennyi volt a szentbeszéd, jöjjenek inkább az ékszerek!




4 megjegyzés:

  1. Húúú,de szépek a virágaid.....tavaszváró!

    VálaszTörlés
  2. De szép mindegyik! Örülök, hogy visszatértél! :-)

    VálaszTörlés
  3. Wonderful pattern! I love them all, each of them have so different characters, that I can't choose a favourite <3

    VálaszTörlés

 
Fele királyságom... Zsuuu gyöngyékszerei - by Templates para novo blogger