2012. október 13., szombat

Lüktetés

Régóta szerettem volna készíteni valami elegáns, vékony, nem túl átlagos karkötőt, végül kipattant a fejemből az ötlet, hogy kiindulásnak felhasználom a DNS fülesmintámat, és annak variációit. Hát, a végeredményben már nem igen lehet felismerni az eredeti fűzési elvet, de ez sohasem gond, ha gyöngyökről van szó :)

Az alap technikát sokféleképpen lehet variálni, elsőnek kettőt készítettem el, egyikben spirálosan mennek körbe a teklák (ahogy az eredeti DNS-ben is, csak itt máshogy állnak össze az összekötő részek), másikban már csak oda-vissza ívelgetnek. Utóbbinál kialakul egy kellemes, csuklóra idomuló görbület is, szerintem ez a leginkább praktikus kialakítás.

A második karkötő adta a nevet is, Lüktetés. Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, mikor a kész ékszerekre néztem. Van valami organikus, életszagú ezekben a finom ívekben, a hegyes szélű szalmagyöngyök és a gömbölyű, szinte bársonyosnak ható teklagyöngyök egyensúlyában.

Azt hiszem, mindenképpen lesz folytatás.



2012. augusztus 19., vasárnap

Luca szett Dórinak


Elkészült a nagy mű! Neve Luca lett... vajon miért? Mert olyan sokáig készült, mint a lucaszéke :) Dóri kívánsága még hónapok ezelőtt valahogy így hangzott: "legyen olyan, mint egy királyi ékszer!"

Sajnos nem volt lehetőségem a tőlem megszokott fotóminőséget hozni, és még kapocs sincs az ékszeren... de most már úton van, nem várhattam tovább :)

Csepp és ovál formára csiszolt tűz-achát ásványokat foglaltam be, a kövek színe határozta meg a felhasznált színeket. Így jöttek a tüzes, színátmenetes, gyöngyházbevonatos csiszoltak, és hogy egy kicsit enyhítsem a lángolást, feketével kereteztem.

Valahogy mindig úgy érzem, hogy az ásványok mellé már nem kívánkozik a Swarovski kristály, ezért is van az, hogy csak nagyon ritkán fűzöm őket a kövek mellé. Most is kimaradtak, és ez szerintem így jó.

A fülbevalóban és a nyakékben használt nagyobb rombuszformát külön medálként is megfűztem, a képek róla hamarosan érkeznek :)


Zipp

Kis egyszerű, RAW alapra virág. Most ilyenem volt, néha kell a kikapcs :) Csillivillámos forma, csak hogy kicsit kizökkenjek a sok kerekedésből (bár az előző csillag is már ennek az előszele volt :D).


Be a Star! :D

Egy kis rawoskodás a nálam oly ritka türkizzel. Nem is olyan rossz ez a szín! :D


2012. augusztus 18., szombat

Mese mese mátka

Régi mintákhoz nyúlok... a Mese egyike az elsőknek. Az első igazi sikerélmény, az első olyan tervezés, ami már stílusban illik a "nagyok" közé. Jó érzés látni, hogy ez az ősi minta még mindig megállja a helyét az ékszereim közt, pedig azóta - több, mint három év alatt - sokat fejlődtem.

Egy kis változtatás azért történt, optimalizáltam a mintát 9/0-ás helyett 11-es gyöngyökre, mert abból tartok sokfélét :) Így kicsit finomabb is lett, nem szimpatizálok a nagy fajta kásákkal.

Akkor tehát egy kék és egy zöld, az egyszerűség jegyében.


Isadora

Népszerű minta, de megunhatatlan. Azt gondoltam, nem is biztos, hogy lesz még ütős színösszeállítás belőle, de a dolog igazából magától jön, pakolgatok, rendezgetek, variálok... és alig ismerek a végeredményre. Ezek tényleg azok a kis egyszerű, szolid ékszerek, amik régebben ebből a mintából kisültek? Hááát, nem :) Egy elegáns zöld, és egy vadító tüzes. Üdv!


2012. augusztus 17., péntek

Mona Lisa

Egyik kedvencem ez a minta, hát fűztem ismét. Nem volt színben illeszkedő 6 mm-es kristályom, ezért pyramid gyöngyökkel helyettesítettem, sikerrel. Ugyanúgy kijön minden, mint a kristályokkal. Örültem neki, mert ezek a pirosas-narancsos, tűzszínű gyöngyök már az elején nagyon megfogtak, és minél előbb fel akartam őket használni. A színváltós rivoli középen pedig még egyet dob rajta... Isabelle medálom után most már elégedett vagyok a narancs-lila párosítással - miket beszélek, egyenesen szerelmes vagyok belé :) 


Szilmarilok

A Kristályboltban tett randalírozásomkor begyűjtött tetemes mennyiségű navette kristály most végre lehetővé tette, hogy szívfájdalom nélkül használjam fel őket többedmagukkal... eddig úgy gondoltam, luxus egy medálba három darabot beletenni, hiába is voltak ilyetén ötleteim. Nade most! Végre megszülethetett Tolkien regénye után ez a kis minta, mely a Szilmaril névre hallgat. A képekre tekintve azt hiszem, nem kell magyaráznom semmit, aki olvasta a trilógiát (netalántán a Szilmarilok című művet is), úgyis tudja, miről beszélek. Hivatalos megfogalmazás szerint:


" A három szilmaril Fëanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által - s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe."


A gyűrűk urában Arwen ékszerével kapcsolatban találkozhatunk vele, hiszen ebben a medálban a csillaggá vált Szilmaril fénye ragyog.

No, akkor lássuk is a képeket :) Élőben a kristályszínű verzió sokkal szebb, csodálatos fénnyel csillog. Egészen hihetetlen volt napsütésben ránézni, hiszen éjjel készült... így sikerült magamat is meglepni :) Megnyugodtam, hogy megérdemli ezt a megtisztelő nevet.



2012. augusztus 16., csütörtök

Leeloo

Egyik kedvenc filmem Az ötödik elem. Nem mai darab, de attól még igen jó. Nemrég újra megnéztük, és muszáj volt egy Leeloo-s medált fűznöm :) A színeket azt hiszem nem kell magyarázni, körben látható a négy elem köve, középen pedig történik a "naaagy bádábummm!". A Facebookon már meg is lett a gazdája az egyik kolléganőm személyében :)



Toll a füledbe mozgalom! - új felvonás :)

A kedvenceim a tollas fülesek, így készült mégy egy. A Pyramid gyöngyök is a kedvenceim, szóval két legyet ütök egy csapásra!


2012. augusztus 15., szerda

Magicka + Magicka Grande

Előszedtem Magicka mintáját, mivel a vásárokon elég népszerű szokott lenni. Ki akartam próbálni, hogy a gömbölyű teklák helyébe tudok-e pyramid gyöngyöket tenni, de sehogy sem jött ki az eredeti minta, így átalakítottam. Hát, örülök neki, hogy nem jött ki :) Így született Magicka Grande, a tüskésvirág :)


2012. augusztus 14., kedd

Sparky

Az új szívecskék felhasználásával készült medálkák. Csillognak, mint a fene, ezért lett a nevük Sparky. A zöld volt az első, és annyira megtetszett, hogy mindjárt kellett még másik hármat is csinálni. Annyira jól mutatnak így együtt ezek az élénk színek, és a rengeteg kristály! Mintha tényleg egy kincsesládából szedtem volna elő őket :)


2012. augusztus 9., csütörtök

Bevásároltam :)

Végre feljutottam a Kristályboltba, hogy elhozzam a pályaművemet, és hogy elköltsem az utalványt, amit nyertem. Most jut eszembe, itt még meg sem osztottam, mivel neveztem be? Hát most az is megtörténik :) Ismét a harmadik helyet sikerült megszereznem. És hát ismét hatalmas élmény volt szinte korlátok nélkül randalírozni a boltban, és marokszám pakolni a szebbnél szebb kristályokat a kosaramba :) Olyan dolgokat igyekeztem vásárolni, amikre máskülönben sajnálnám a pénzt, ritkábban használt vagy kipróbálásra váró formákat, színeket részesítettem előnyben. Így történt, hogy fűzhető szívből jött a legtöbb, aztán jöttek a rivolik és navettek, cseppek. Azért egy-két zacsi bicone-t is elhoztam, a rend kedvéért :) Felfrissült a kristály-táram, van miből készülgetni a 20-ai vásárra :)









2012. augusztus 5., vasárnap

Amaryl

Készül most egy nagyobb mű, ásványbefoglalásokkal, és ennek egyik kiegészítő elemét ragadtam ki külön medálnak. Csücskös "szirmai" folytán jutott eszembe az Amarillisz virág, így lett a medál neve Amaryl. Mindjárt készült három (vásárra fűzök), ahány szín, annyi hangulat. A fekete-ezüst a kedvencem, az olyan kis elegáns lett :) A világoskék-átlátszó meg egyszerűen fotózhatatlan, élőben nagyoncsillogó, jeges hatású.




2012. július 24., kedd

Pávatollas füles Rékának

Réka postán küldte el nekem ezeket a gyönyörű pávatollakat, hogy készítsek belőlük fülbevalót. Nem láttam még közelről igazi pávatollat, így különösen nagy élmény volt elkészíteni a fülest. Még mindig le tud nyűgözni, hogy a természet milyen csodákra képes, a színek és formák efféle harmóniáját csakis ő tudja ennyire tökéletesen létrehozni.

Ezért aztán teljesen alárendeltem magam a tollak színvilágának, így készült el a gyöngybogyó. Magamtól sohasem raktam volna egymás mellé ezeket a színeket, a végeredmény mégis harmonikus lett, hát igen, van még mit tanulnom :)


Lady

Tőlem szokatlan formavilágú medálka. Szeretem ezt a kristályt, olyan eldönthetetlen-színű :D A Swari, amivel párosítottam, az Burgundy, most már ezt is tudom. Elég régóta vártak a lencsék már a dobozomban, mert semmihez nem illettek színben. Dizájnolás szempontjából nem eresztettem el nagyon a dolgot, de talán pont ez az előnye. Kis csipkés csillogás a munkás hétköznapokra.


2012. július 16., hétfő

Leilla esküvői nyakéke

Egy kedves ismerősöm felkért, hogy készítsem el az esküvői nyakékét. A kiinduló infó az volt, hogy a ruhája ekrü színű lesz, pántnélküli, így egy hangsúlyosabb ékszert képzeltünk el hozzá. Ezek után már minden rám volt bízva, el is eresztettem a fantáziámat.

A kényelem érdekében a különböző méretű teklagyöngyökből először egy alapot készítettem, majd ezt díszítettem fel a mindenféle méretű Moonlight Shadow és Crystal Clear Swarovski kristályokkal. Egyszerű fülbevalót kapott, majd később egy, a láncrészhez hasonló, csak kicsit kidíszített karkötőt is. Sajnos utóbbiről nem készült fotó, mert szegény masinám nem élte túl az albérletváltást, és ezeket a képeket is az egyik kollégámnak köszönhetem.

Először féltem, hogy nem fog tetszeni Leillának a nyakék, mert kicsit soknak éreztem elsőre... hiszen a legtöbben inkább a kis visszafogott láncokat részesítik előnyben. De mikor odaadtam neki, minden kétségem elszállt, nagy volt a siker :) Hát még akkor, mikor kiderült, hogy nászajándékként megkapja az egész szettet :)



2012. július 15., vasárnap

Scilla medál

A nagy szivárványos Scilla szett darabjai nagyon megtetszettek, így külön is csináltam egy párost. Fehér körítéssel egész más a hangulata ennek a formának. Amúgy olyanok, mint kis helyes ufók, persze a szebbik fajtából :D



2012. július 11., szerda

Sakura füles

Ezek a kis virágok először egy karkötő darabjainak készültek, de aztán az összeillesztéssel nem voltam megelégedve, és a karkötőzéstől is elszállt a kedvem (nem vagyok egy karkötős amúgy sem :D). A virágokat sajnáltam lebontani, ezért csináltam egy ilyen kis nőcis fiatalos fülest belőlük. A színvilága nagyon bejön a csilli-villi bevonatos csiszoltakkal és a cseppnyi citromsárgákkal, ezért majdnem megtartottam, de a stílusa nagyon nem illik hozzám, így inkább megy vásárba.


2012. június 23., szombat

Fusion, a világosos

Nagy kedvencem lett ez a minta, így készült egy újabb darab. A 8mm-es gömböket most csiszoltra cseréltem, ezért kicsit nagyobb közök lettek a szirmok közt, de így is szépnek találom. Kicsit törékenyebb, finomabb lett, no meg persze a színek is rátesznek erre a könnyedségre. 


2012. június 1., péntek

Pályázat

Azt hiszem, inkább nem mondok véleményt a Swarovski pályázat eredményeiről... Bár tavalyelőtt is ugyanez volt.

Sehegihííítsééég! :D

Kedves Gyöngyösök!

Segítséget szeretnék tőletek kérni! Honnan tudnék szerezni szerintetek olyan bársony-szerű nyak-állványt, amire a nagyobb volumenű nyakékeket fel tudnám tenni, mondjuk vásárokon? Minden tippet szívesen fogadok! Előre is köszönöm :)

2012. május 7., hétfő

Scilla


Régi nagy vágyam volt már fűzni egy ilyen szettet, ahol a fülbevalók egészítik ki a nyakéket a szivárvány "szélső" színeivel. A megfelelő Swari-csiszolt színpárok beszerzése jó sokáig eltartott, mostanában időm sem nagyon volt fűzni, de két hónap várakozás után végül elkészült :)

Nevét a csillagvirág latin nevéből kapta.


2012. április 30., hétfő

DNS újra

Régi-régi DNS fülesem újragondolva, mivel már sehol nem lehet olyan méretű gyöngyöt kapni, amiből először megcsináltam. Ez az új verzió nem tekeredik annyira, de azért tekeredik, és bár most igen tarka színösszeállításban készült, szerintem igazán finom vonalú, elegáns füles készíthető így, akármilyen hosszban.

Születésnapra készült, egyik színes egyéniségű capoeirás társamnak, Vivinek.


2012. április 27., péntek

Ezüst Gaudi

Hát, végül én sem kerülhettem meg, hogy fűzzek egy Gaudit, mint oly sokan előttem. Eddig a tetemes anyagigény és a leírás "japánsága" tartott vissza, de megrendelésem jött egy gigantikus keresztre... és más nem is jöhetett szóba, rögtön a Gaudi jutott eszembe. Ezüst bevonatos csiszoltakból, és ezüstközepű, átlátszó kásákból építettem fel, a végeredmény pedig határozottan magával ragadó lett.

A minta pedig... hát, végül képről fűztem meg, mert a középső, összefogó elem után teljes káosszá vált a leírás, a képek alapján azóta sem tudom beazonosítani, hogy mit hova kellett volna, pedig most már teljesen a fejemben vannak a fűzés törvényszerűségei és a kereszt felépítése. Mindenesetre megérte rászánni az időt, mert ez a kereszt valami fenségesen gyönyörű. Köszönet a Complex Beads-gyűjteménynek :)

Színeinek köszönhetően pedig totálisan fotózhatatlan, mert ha süttetem a nappal, akkor sokkal sötétebbnek mutatkozik, mint amilyen valójában, ha pedig a szokásos szórt fényben fotózom, akkor nem látszik, mennyire gyönyörűen csillog. Hát, ez van, azért gondolom el tudjátok képzelni, ahogy a milliónyi ezüstösen fénylő felület a kis csiszoltakon, illetve az apró fénypontok a kásák közepén hogyan ragyognak.



2012. április 10., kedd

Fusion

A Mona Lisával elkezdődött folyamat újabb "terméke". Egyszerűen nem tudok betelni ezekkel a medálokkal... A szép nagy teklagyöngyöket nemrégiben hoztam el a boltból, mert annyira megtetszettek, hogy nem tudtam nekik ellenállni. Pedig mostanában igyekeztem visszaszorítkozni arra, hogy csak a szükséges hozzávalókat vegyem meg, mivel lassan Dunát lehet rekeszteni a gyöngyeimmel, de ezek a teklák... azt hiszem sokan vagytok itt, akik tudjátok, mit éreztem :)

Szóval Fusion a régóta eltervezett, teklagyöngyös-virágos elképzelésem megvalósulása. Őkelme kétrétegű, a középen lévő aprólékos díszítés csak fekszik az alsó réteg teklákon, és így élnek ők szimbiózisban egymással. A zöld volt az első, aminél külön tetszik, hogy volt bátorságom a citromsárga Swarikat belepakolni, és bár végül nem látszik a sok zöld között a sárga, mégis napsütötte, ragyogó hatása lett az ékszernek. Meg is lett a gazdája egyből, míg a kékség egyelőre várakozik.





2012. március 22., csütörtök

Mona Lisa

Régóta úgy éreztem, hogy nem tudok olyan medálokat fűzni, mint amilyeneket szeretnék, sokat kínlódtam, túl sok volt a visszafejtés, meg úgy összességében azt hiszem, volt egy kisebb alkotói válságom.

A Mona Lisa születése végre kizökkentett ebből az állapotból, végre maximálisan elégedett vagyok a végeredménnyel. Fűztem is neki tesót, a zöldet - kissé elfes-erdőtündés hangulatban -, aki szinte azonnal gazdára is talált egy kedves ismerősöm személyében. A lila, a prototípus még egyelőre a Meskán várja a gazdáját.



2012. március 19., hétfő

Vampire

Ezt a hatalmas, nagyon szép lila gyöngyöt még otthon találtam így magányában. Fogalmam sincs, honnan származik, de eltettem, mert nagyon tetszett. Így, lassan két év után újra a kezembe akadt, amikor egy RAW-os ötletemhez kerestem alapanyagot. Ez lett a végeredmény:

2012. március 17., szombat

Isabelle

Kétes érzéseim vannak ezzel a medállal kapcsolatban. Egyrészt sosem párosítottam még a narancsot a lilával, de ezzel nem is lenne gond, mert tetszik... viszont először foglaltam be RAW-val, és úgy az egész medál kialakítása nem biztos, hogy nekem bejön. Megmagyarázhatatlan okok miatt. Mondjatok véleményt :)

A közepén egy kedvenc-formájú csúcsos-hosszúkás achát kő vagyon, van még belőle kettő, azokból remélem sikerül olyat csinálnom, ami maradéktalanul tetszik.

2012. március 15., csütörtök

Altramuz - Csillagfürt

Tőlem kicsit szokatlan, szerelőpálcás füles, de valami kis tavaszi könnyedségre vágytam. Neve a Csillagfürt virág spanyol megfelelője.

Elsősorban azért készült, mert játékot hirdettem a Facebook oldalamon, és a nyertes ilyen fülbevalót kap tőlem, a saját színeivel elkészítve. Érdemes vetni egy kukkantást a játékra, itt:


A kép ilyen kettős lett most, mert a bal oldali "hivatalos verzió" mellett nekem sokkal jobban tetszik a "nem-hivatalos"... Több benne az élet, és jobban visszaadja a valódi csillogását. Viszont milyen háttere van már? :)


Kicsit játszottam is ezzel a fülessel, mivel ma gyakorlatilag mindenféle itthon lévő, fölösleges dologból kreáltam egy fénysátrat, ami meglepően professzionálisan működik... Ha valakit érdekelnek a részletek, szívesen leírom majd, hogy készült. Íme a kép:


 
Fele királyságom... Zsuuu gyöngyékszerei - by Templates para novo blogger